Biztonsági takarók

Magyarországon jelen pillanatban nincsen törvényi előírás arra, hogy magán vagy közösségi medencék esetén kötelező lenne biztonsági megoldással ellátni a használaton kívüli medencéket az esetleges balesetek elkerülése végett, azonban mi erre is többféle megoldást kínálunk.

Biztonsági megoldások

Amennyiben nem figyelünk oda, vagy gyermekünket, háziállatunkat felügyelet nélkül hagyjuk a medence környékén, sajnos pillanatok alatt meg lehet a baj. Nem éri meg kockáztatni, ezért számtalan biztonsági megoldást kínálunk, mely segítségével nyugodtabbak lehetünk gyermekek, illetve házi kedvencek biztonsága miatt. 

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kisgyermeket felügyelet nélkül egyedül lehet hagyni a medence környezetében. 

Jelen pillanatban ma Európában csak Franciaországban szigorú szabályozás arra vonatkozóan, hogy minden medencét valamilyen biztonsági berendezéssel kell ellátni. Ennek kritériuma, hogy egy 50 kg-os gyermeket, vagy állatot a takarónak biztonsággal, sérülésmentesen meg kell tartania.  

 

Ezt a funkciót az általánosan elterjedt, párolgás csökkentésére alkalmazott takarók nem tudják ellátni, sőt ilyen szituációban meg baleset veszélyesebbek, mintha a medencén nem lenne semmilyen takarás. Egy egyszerű solár takaró a beeső gyermek fölött összecsukódik ezzel nehezítve felszínre jutást.
Mára már igen sok biztonsági megoldás megoldás létezik, melyek igaz többletkiadást jelentenek, azonban az emberélet sokkal drágább.
Cégünk az alábbi biztonsági megoldásokat kínálják:
– merevített biztonásági takaró
– sínben futó biztonsági takaró
– redőnylamellás biztonsági takaró
– policarbonátos lefedé

Merevített biztonsági takaró

   

        

Alurudas merevített biztonsági takaróinkat egyedileg tervezzük, illetve gyártjuk a medence és környezetének figyelembevételével. Alapesetben a takaró 20-20 cm-el szélesebb, mint maga a medence, így biztonsággal felfekszik a medence partjára. Bizonyos mértékben képes követni a medence formáját. Színét tekintve a tulajdonos igényeit figyelembe véve rengeteg színből választhatunk. 

A takarót hevederekkel rögzítjük a medence partján, egyik oldala fix, másik pedig könnyen bontható. Mozgatása igen egyszerű, hozzá tartozó kézi áttétellel rendelkező tekerőszerkezettel lehetséges, így ezt egy gyesen lévő kismama is könnyen alkalmazhatja.

Sínben futó biztonsági takaró

    

 

A sínben futó biztonsági takaró egy speciálisan kifejlesztett biztonsági megoldás, mely esetén a takaró a medence partján lévő fix sínpárban fut. 

A takaró anyaga különböző színű PVC fóliából készül, ami vízen úszik, és ha valaki rálép a sín nem engedi becsúszni a takarót a medencébe.

Sajnos igen sok feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ezt a típusú takarót telepíteni tudjuk. Mozgatásához egy speciálisan erre célra gyártott csévélőszerkezetre van szükségünk. Használatát tekintve kicsit macerásabb, mint az alurudas biztonsági takaró.

 

Redőnylamellás biztonsági takaró

 

                  

A redőnylamellás takaró az egyetlen olyan takarófajta, ami a medencetakarókkal szemben támasztott minden követelményt maximálisan teljesít, és azon felül biztonsági takaróként is üzemeltethető.

A redőnylamellás takaró bármilyen redőnyszálból készül, önmagában is teljesíti a biztonsági takaró paramétereit, de elképzelhető, ha valaki a redőny szélére áll, úgy a medence falánál becsúszhat a redőny alá.

Ezért a legszigorúbb biztonsági paramétereket csak úgy teljesíti, ha a medence oldalára a vízvonal alá rozsdamentes acélkapaszkodót szerelnek, és terhelés esetén a takaró erre támaszkodik.

A rozsdamentes acélkapaszkodót ki lehet váltani, ha a medence szerkezetét úgy alakítják ki, hogy a tetején egy vállat képeznek, amire a redőny támaszkodhat, ezt már a medence tervezésénél figyelembe kell venni.

Policarbonátos lefedés

                     

A medencefedések igen esztétikus, sínen guruló alumínium szerkezetből álló, polycarbonát, vagy üveg fedést jelent. Elegendő hely esetén, a szerkezet a medencéről teljesen letolható. Becsukott állapotban az “üvegház” hatás miatt fűti a medence vizét és védi azt a szennyeződésektől.

A fedések kérhetőek kulccsal ellátott zárral, mely segítsége nélkül senki sem tudja megközelíteni a medencét, ezzel elkerülve az esetleges baleseteket.

 

Nyitvatartás

Hétfő – Péntek
8:00 – 16:00

Szombat – Vasárnap
Zárva

Írjon nekünk!

Bármilyen kérdése van, kérem bátran vegye fel a kapcsolatot velünk!

Vagy keressen személyesen:
2049 Diósd ipar u. 13

Telefon : +36 23 545 310
E-mail : szavini@szavini.hu